18.fejezet: "  I don't wanna miss a thing! "

May:

-Szia. - ültem be mellé a kocsiba.
-Szia. - köszönt kedvesen. - Merre mész?
-Hát, tudod Ashleyvel találkozok.
-Ashley? Őőő

-Nyugi, csak találkozunk. - pusziltam meg. - Valahogy éreztem hogy isten téged küld. - jegyeztem meg magamnak halkan.
-Tessék?
-Semmi. - néztem rá. - Szeretlek! - csókoltam meg.
-Ilyet ne nagyon csinálj, mert még a végén nekimegyek valaminek! - mondta, majd elnevettük magunkat. - Na merre vigyelek? - gyors elmagyaráztam neki az útvonalat és seperc alatt ott voltunk. - Tessék. - fékezett le.
-Köszönöm. - mosolyogtam rá. - Ed?
-Hm?
-Szeretlek! - csókoltam meg ismét, majd kiszállni készültem, de kaptam egy SMS-t Ashleytől.
-Mi az?
-Most mondta le a találkozót Ash... - mondtam kedvetlenül.
-Amúgy is beszélnem kell veled. - nézett rám komolyan. - May?
-Mondd.
-Elmegyek.
-Mi? - nem hittem a fülemnek. - Hülye, ezt nem veszem be! - néztem rá, de ő csak komoly arccal nézett rám. - Ugye nem?
-De. - mondta halkan.
-És mikor?
-Ma este.
-És mégis mikor méltóztattad elmondani? - kérdeztem kiakadva. - 1 hónap múlva?
-May, sajnálom, de nem tudtam hogy elmondani. - nézett rám kiskutya szemekkel.
-Te hülye! - csókoltam meg.
-Ne sírj, visszajövök még! - mosolyodott el.
-Na jó, de mikor?
-Max. 6 hónapig leszek távol.
-6?? Ed ezt, te most komolyan gondoltad?
-Igen.
-Nem hagyhatsz itt! Vigyél magaddal! - kezdtem el bőgni még jobban.
-Nem lehet.
-És mégis minek mész el?
-Tudod, mondtam hogy vannak problémák.
-Igen.
-A probléma az az, hogy le kell ülnöm 6 hónapot egy börtönben. Mikor elintéztem azt az Aaron gyereket, az egyik haverja felnyomott minket és én viszem el a balhét. Azért jöttem most el érted, hogy együtt lehessünk. - nézett végig a szemembe.
-6 hónap... - ismételgettem magamba.
-Nem lesz olyan sok! - mosolyodott el.
-De nélküled igen! Nem akarom hogy elmenj!
-De muszáj lesz! - bólogatott. - És a gépem, pontosan 3 óra múlva indul.
-Hajts el innen! - parancsoltam rá. - Azonnal, valami eldugott helyre! - ki sem kellett mondanom, de már hajtott. A parthoz közel találtunk valami kicsit erdősebb részt. Letámadtam és elkezdtem róla lehámozni a ruháit.

~
Azt hiszem, gyönyörű 2 órát "ajándékoztam" neki. Kint a reptéren ott volt Alice, és az apjuk is. Alig bírtam visszatartani a sírást. Végül elváltunk én pedig ottmaradtam. Annyira magányosnak éreztem magam. Az ablakhoz futottam és ahogy a gépe felszállt, kitört belőlünk a sírás. Ölelkezve néztük végig.
-Gyertek, menjünk. - mondta halkan Valter, mi pedig mentünk utána.

Otthon kicsit magamba zuhantam. Elgondolkodtam magamon, Eden és Brianen. Kit is szeretek?

Miért hazudtolom meg saját magam? Én szeretem Briant, de mások nem engedik meg... Miért baj ha szerelmes vagyok egy olyan emberbe, aki szintén szeret engem? Nem szabad most túlreagálnom... Eddel kell maradnom! Igen... Nekem ő kell! De most, hogy elment, annyira... Annyira nehéz.
Egy frászt! Briant szeretem, de miért? Miért? Muszáj kivernem az fejemből...

Akaratom ellenére is a gyógyszeres dobozba nyúltam. Bevettem 3 Xanaxot, és lesétáltam a partra. Leültem, vártam egy pár percet és elővettem a telefonomat. Brian száma már be volt tárcsázva... Mikor már nyomtam volna a hívó gombot, megtántorodtam. Mi van, ha ez lesz életem legnagyobb baklövése? Mire végigfutott ez az agyamon, már hívtam is.
-Igen? - vette fel, de nem szóltam bele. - Haló? Ne szórakozz, mondj már valamit!
-Szeretlek! - mondtam halk, vékony hangon. -  Brian szeretlek! - sírtam el magam. - Nem bírom tovább, szeretlek! Hiányzol, látni akarlak! Gyere ide most! - egy pár percig csendben maradtam - Brian szeretlek! - mondtam, majd még jobban elkezdtem sírni.
-Hol vagy? - kérdezte, de kinyomtam.
Még ültem egy ideig a padon, majd felkeltem és elindultam valamerre. Csak sétáltam, totál halottan. Az emberek nekem jöttek, megszidtak, lenéztek. Hirtelen úgy éreztem én vagyok a legszánalmasabb ember a földön.
-May! - hallottam meg valaki hangját a hátam mögül. Megfordultam és nem hittem a szememnek.