22.fejezet: "  Run! "

May:

Már egy hete kint vagyok, de Briannel még nem beszéltem. Ma elvileg találkozunk... Kíváncsi vagyok mi lesz belőle... Valaki kopogott, majd benyitott.
-Szia. - jött be.
-Szia. - mondtam. Odajött, majd azonnal megcsókolt. - Beszélnünk kellene.
-Igen, tudom.
-Vessünk ennek az egésznek véget! - néztem rá, majd egy nagyobb csönd következett.
-Oké. - bólogatott, majd szomorú szemekkel nézett rám. Átöleltem, majd hosszasan megcsókoltam. Hátradőltünk és elkezdte puszilgatni a nyakam. - Brian, neked ott van Mich.
-Nem érdekel. Nekem most te kellesz!
-Ennyire kellek? - néztem rá kérdően. - Ha nincs ő, jó vagyok én is?
-Nem, téged szeretlek! Ő csak érdek. - csókolt meg.
-Brian, ez nem jó.
-Szeretlek! - nézett a szemeimbe őszintén. Lágyan megcsókoltam, de ő viszont vadul csókolt vissza. Lassan kezdtem levenni róla a pólóját. - Nem bírom nélküled! - súgtam a fülébe, majd elkezdtem puszilgatni a nyakát. Hagytam hagy irányítson ő, úgysem lesz többet ilyen éjszakánk. Minden egyes érintése egy hatalmas sóhajt váltott ki belőlem. Hiába, még mindig ugyan olyan hatással van rám Syn... Már vettem volna le az alsóját, mikor hirtelen felült és komoly szemekkel nézett rám.

-Olyan estét szeretnék, mint a 28.-ai. - mondta halkan.
-Akkor mire várunk? - fogtam meg az arcát. - Nem szeretnéd?
-Neked bármit megadnék. - fogta meg a kezem. - Azt teszem amit szeretnél.

-Én téged szeretnélek. - csókoltam meg. Szeretem, akarom, szükségem van rá... Így írtam volna le abban a pillanatba Briant.

Azonnal lekapta rólam az alsómat és maga alá irányított. Szorosan hozzám simult, miközben lágyan csókolt.
-Brian! – próbáltam megállítani, de semmi…
-Most ne állíts le! – fogta le a kezeimet. Innentől úgy voltam vele, hogy miért ne? Totálisan odaadtam magam neki és szép esténk volt, de az elsőhöz semmiképpen sem fogható!
Reggel kómásan pillantottam körbe, de nem volt ott senki. Egy üzenetet találtam az asztalon…

„I’m sorry, i’m lost!”

-És még te vagy elveszve? – kérdeztem magamba kiakadva. – Baszódj meg Brian Haner! – tettem a fiókomba a levelet , majd elmentem tusolni.
-Igen? – vettem fel a telefonomat kicsit bosszúsan.
-Hol vagy? – kérdezte Valary.
-Tusolok.

-Mi a baj?
-Semmi, tegnap buliztam kicsit és rám mászott 1-2 tag. Totál elbaszták az estét és most ez felhúzott.
-Értem. Beszélnünk kell! - valahogy éreztem.
-Hívlak ha kész vagyok!
-Oké, szia!
-Szia! – nyomtam ki.
Valary fél órán belül már ott is volt nálam.
-Szeretném, ha őszintén válaszolnál! – nézett mélyen a szemeimbe, majd nyeltem egy nagyot.
-Igen?
-Lefeküdtél Briannel?
-Mi? Én?
-Te! Tudom milyen Brian! Ha igen, nem baj már úgysem tudok mit tenni ellene!
-Nem, én nem

-Akkor ez mi? – dobott elém egy újságot. A címlapon Brian és én voltunk, miközben éppen elég feltűnően csókolóztunk. – Brian háttal van, így le tudtuk állítani a pletykákat, arra hivatkozva, hogy ő akkor Michellel volt. És szereztünk rá szemtanúkat is. Szóval? May, tudom, hogy igen, csak mond el, kérlek.
-Matt kifogja nyírni Briant! – ráztam meg a fejem.
-Lehet. –vonta meg a vállát. – Ő is pont most beszél vele. – nézett a szemeimbe. – Szóval?
-Igen, lefeküdtem vele! – forgattam a szemeimet.
-May, te tisztába vagy vele mit tettél ezzel?
-Igen, odaadtam egy nőcsábásznak a szüzességemet...
-Na és Arin? – nézett rám furcsán.
-Nem fogok rá várni! – ráztam meg a fejem.
-May, de ha te most terhes vagy, akkor
-Nem vagyok az! Védekeztünk!

Matt:

-Te lefeküdtél Mayel? – nyomtam neki a falnak Briant.
-Hé-hé, nyugalom! – nézett rám értetlenül.
-Milyen nyugalom?? Te azt hiszed, ezt csak úgy hagyom?
-Istenem, Matt legyél már észnél!
-Nem, nem leszek észnél! – engedtem el, majd hátat fordítottam neki. – Brian, szinte a testvérem vagy, hogy tehetted ezt? Szépen megmondtam, hogy hagyd békén!
-Most meg miért vagy ennyire ideges?
-Miért? Még kérded? Neked elment az a maradék eszed is? May a mi felelősségünkön van itt és egyáltalán nem azért hogy te lefeküdhess vele!
-De amúgy meg honnan tudod?
-Te nem olvasol újságot? - dobott elém egy cikket. - Elintéztük, hogy az nem te vagy. Kiretusálták, és "szereztünk" neked alibit, de ez még semmit sem jelent! A pletykák folytatódni fognak! - nem szólt semmit, csak némán olvastam a sorokat.
-Mindegy. Már befejeztük ezt az egészet. - állt fel.
-Mi? Mikor?
-Az mindegy. Most egy kicsit egyedül szeretnék lenni. - ment ki rágyújtani.

Én gyors leléptem és mentem is Valaryért.
-Na mi a helyzet? - kérdeztem mikor beszállt a kocsiba.
-Totál lent van... Kezdem azt érezni, hogy ez az egész rossz ötlet volt.
-Én is... - mondtam halkan.
-Nem lett volna szabad közbeavatkoznunk! Még ha már vége is van...
-Hát ja. - indítottam be a kocsit. - De akkor is. Vigyáznom kellene rá, de

-Itt nem hibás senki! Ennek így kellett lennie. - puszilt meg Val.
-Legalább te így érzel! - mondtam, majd elindultunk.

May:

Már lassan vége a februárnak is... Mintha csak tegnap lett volna szilveszter. Iszonyatosan hiányzik Ed, az aggódása, a hisztijei, az arca és az az őszinteséget követelő szemei...
-Maaay! - rontott be Alice.
-Mi az?
-Nem jössz kicsit lovagolni? - vigyorgott rám.
-De, mehetünk! - mosolyogtam rá. Gyors átöltöztünk és mentünk is az istállóhoz.
-Alice, én mégsem szeretnék. - néztem rá, majd levettem a kobakomat.
-May!
-Ez is Edre emlékeztet... Túlságosan is. - néztem rá.
-Kérlek! - fogta meg a kezem, majd elsírtuk magunkat.
-Szökjünk el! Elegem van már. Brian is, Matték is, a bandával is próbálunk összehozni egy felvételt, de nekik is szar most a magánéletük, és itt van Ed is...
-Rendben! Gyere! - rángatott vissza a házba. Fent elém dobott egy utazótáskát. - Pakolj! - utasított, én pedig egyből a szekrényemhez léptem. Becsomagoltam a gitáromat is és készen is álltam. Alice már türelmetlenül állt a szobám ajtajánál. - Indulás! - fogta meg a kezem, majd lefutottunk.
-Alice, mi ez az egész?
-Nyugi, majd meglátod! - hívta fel Valtert. - Késni fog kicsit, úgyhogy előremegyünk! - mondta mosolyogva, majd elindultunk.