24.fejezet: " Happy Birthday May! "
1/2

May:

Március 27., nemmás mint a születésnapom... Már korán reggel Alice a nyakamba ugrott és odaadta az ajándékot.
-Maaaaay! - kiabált bele a fülembe. - Boldog Születésnapoooot!
-Al, kérlek ne sikíts a fülembe! - néztem rá.
-Hé-hé! Nézd! - nyújtott felém egy dobozt.
-Alice, ugye nem valami
-Nyisd már ki! - sürgetett.
-Oké-oké. - nyitottam ki. - Alice, ezt nem
-De! Ez kell neked! Nekem is ilyen van nézd! - mutatta meg az ő nyakláncát. A különleges benne, hogy mind a kettőnk medálja 1-1 szárny volt. Az enyém a bal, az övé a jobb volt.
-Köszönöm. - öleltem át.
-Ez még csak az egyik! Gyere szépen! - fogta meg a kezem. Akkor még nem is sejtettem, hogy életem legszebb ajándékát adja oda nekem.
-Alice? - álltam meg a lépcsőn.
-Tessék.
-Tudod, már lassan 4 hónapja, hogy Ed nincs itt. Én így nem szeretnék menni sehova. - borultak könnybe a szemeim.
-May! Visszajöttél a halálból, túl vagy életed legfájdalmasabb szakításán... Erős vagy! Gyere, majd segítek! - nyújtotta felfelé a kezét, majd elmosolyodott. Elkaptam a tenyerét és hagytam hogy vigyen. Lent leültetett az egyik kanapéra, majd mosolyogva kiment.
-Hé May...
-Hm?
-Mit is mondtál az előbb? Ki is siratott meg minket annyiszor? - kérdezte, majd előlépett ő... A szemeimet ellepték a könnyek, majd leugrottam a kanapéról elkezdet felé futni és közben lenyomtam egy bukfencet... Felkeltem, és azonnal átöleltem.

-Ne sírj hülye! Mi volt az előbb ez a kommandózás? - kérdezte nevetve.
-Szeretlek és hiányoztál... És még én vagyok a hülye! Nem is tudom kinek kellett börtönbe mennie! - szorítottam magamhoz még jobban.
-Nem is tudom ki adagolta túl magát.
-Szeretlek! - néztem fel rá, majd megcsókoltam.
-Na jó, nehéz azt végignézni, hogy a bátyám a legjobb barátnőmmel nyalakszik. - mondta Alice undorodó fejjel kiment.
-És nézd csak mit hoztam neked! - lépett vissza a csomagjához, majd kiszedett belőle egy tündéri pici kutyust.

-Boldog Születésnapot!
-Az enyém? - néztem rá csillogó szemekkel.
-Igen.
-Úristen. - vettem át tőle. - És mi a neve?
-Hát, még nincs neki, de amúgy fiú. - mosolygott rám.
-Akkor legyen a neve Hадежда.-------------------[ejtsd: Nágyezsdá]
-Mi? - nézett rám értetlenül.
-Hадежда! - mondtam mosolyogva. - Oroszul azt jelenti, remény.
-Hát akkor Hадежда, üdv itthon. - mondta mosolyogva, majd megpuszilta.
-Annyira hiányoztál. - néztem rá könnyes szemekkel.
-De most már itt vagyok. Nem?
-De hogy-hogy csak ennyit voltál bent?
-Tudod, volt lehetőségem munkára és a jó magaviseletért levettek még 2 és fél hónapot.
-Szeretlek. - csókoltam meg.
-Maria, kérlek vigyáznál a kiskutyára? - adta oda Hадежда-t két csók között. Megfogta a kezem és egyből futottunk fel. Ott be a szobájába és ránk zárta az ajtót. Végre csak ketten voltunk. Azonnal rálöktem az ágyra, és elkezdtem vadul csókolni.

~

-Azt hiszem, véglegesen beléd estem! - néztem a szemeibe.
-Ez kölcsönös! - csókolt meg.
-Amúgy milyen volt? - néztem végig a testén, amin jó pár heg volt.
-Tudod, engem már vártak... Vagyis volt egy pár ismerősöm ott, de belekeveredtem verekedésekbe...
-Hé, ez nem fáj? - nyomkodtam meg az egyik sebét a kezén. Fájdalmasan felszisszent, majd elkezdett vérezni. - Bassza meg! - keltem fel egyből.
-Azt hittem normálisan elláttak. - ült fel.
-Várj! - pattantam fel azonnal, majd előkaptam a fertőtlenítőt, meg a vattát a fiókjából.
-Te ezt honnan tudod?
-Elégszer beszélgettünk itt, hogy megtudjam. - mosolyogtam rá, majd beleültem az ölébe és elkezdtem fertőtleníteni a sebeit. A mellkasán is volt pár, így azoknak is nekiláttam.
-Köszönöm. - mondta halkan.
-Ugyan, ez ne! - mosolyogtam.
-Nem azt... - nézett a szemeimbe - Úgy mindent. - csak kérdően néztem rá. - Azt, hogy ennek ellenére sem utálsz, ítélsz el... Azok után, hogy Alice elmesélt mindent és velem maradtál. - fogta meg a kezeimet.
-Ed, ez
-Ne, előbb hagy beszéljek én! Tudod, ezek ellenére is szeretném, ha - itt megakadt.
-Ha? - mosolyodtam el.
-Ha a barátnőm lennél.
-E... - néztem rá, ő pedig kiskutya szemekkel nézett vissza. - Szeretlek! - csókoltam meg.
Igazából olyan érzésem volt, mintha megkérte volna a kezem
-És tudod - állt le egy perce. - Nem eljegyzés képpen, de  - nyúlt a zsebébe. - ezt, neked szeretném adni. - mutatott fel egy gyűrűt. - Tudod, én veled szeretném leélni az életemet... Miattad tértem jó útra és neked köszönhetem, hogy Alice újra szóba állt velem. Boldogságot hoztál az életembe és ezt nem tudom viszonozni.
-Ed? Te ezt komolyan gondoltad? - mosolyogtam rá.
-Igen. - mondta határozottan.
-Akkor - dugtam bele az ujjam a gyűrűbe. - Legyen is így! - néztem a szemeibe. - Várom a következő karikát! - mondtam boldogan. Ez az egész, mondhatni olyan... Olyan előeljegyzés volt.
Hosszasan megcsókoltam, de Alice berontott.
-Jó... Elég volt! - ült oda. - Nem vagyok képes elviselni, hogy megerőszakoltad Mayt! - lökte meg Edet.
-De ő is benne volt! - mondta Ed ártatlanul.
-Nem érdekel! - mondta komolyan, majd elnevettük magunkat. - Viszont, örülök nektek. - kelt fel. - Akkor azt hiszem ezekre, nem is lesz szükség. - fogta meg a szekrényen lévő képeket, majd egy laza mozdulattal a kukába vágta őket. Mosolyogva megvonta a vállát és kiment. Még fent voltunk Edel egy kis ideig, majd egy meglepő hívásom érkezett.