WWNFY 25

25.fejezet: "  Suit "

May:

-Ed, ezt

-Azért Alice is segített. - mosolygott rám.
Ott volt mindenki. Sokkolva néztem körbe, majd egyből jöttek és felköszöntöttek. A sok köszöngetés és ajándékátadás után jött az ivászat.
-May, szeretnék neked bemutatni valakit! - vezetett oda Ed egy kb vele egyidős fiúhoz. - Ő Riley, a gyerekkori barátom. Azért nem mutattam be eddig, mert a szüleivel utazgatott Európában.
-Szia, Ed már sokat mesélt rólad. - nyújtotta a kezét.
-Szia, nekem pedig téged egy szóval sem említett. - néztem rá, miközben az egyik szemöldökömet felemeltem. Elnevették magukat, majd elkezdtek beszélgetni.

Én elvonultam és ittam a többiekkel.
-Benjiiiii. - ugrottam rá a hátára. - Szeretleeeeek. - szorítottam magamhoz.
-Én is kislány. Mióta kint vagy nem is beszéltünk.
-Tudom és sajnálom. - szálltam le róla.
-Na, de mutasd az új tetkód.
-Új tetkó?
-Kinek?
-Mióta? - jött körém pár ember.
-Hát, most nem tudom megmutatni, a ruha miatt, de egy főnixet varrattam magamra.
-Látni akarom! - mondta Benji, majd mögém jött és lehúzta a ruhám cipzárját. - Váó! Ez eszméletlen!
-Köszi, de most már légyszi húzd fel a cipzárt! - mondtam nevetve.
Engem csak itattak, hiába próbáltam elszökni, mindig megfogtak. Alice egyedül ült a kanapén és ez nagyon szúrta a szemem. Leültem mellé és levettem egyből, hogy mi a szitu.
-Mikor beszéltetek?
-Közvetlenül akkor tettem le a telefont, mikor beléptél. Azt mondta, Aaron kezd rájönni mindenre, ezért nem tudja ezt tovább folytatni.
-Ednek mondtad már?
-Nem, mert azonnal kiherélné. - mondta és egy halványabb mosoly jelent meg az arcán.
-Gyere velem inni! - néztem rá kiskutya szemekkel.
-Nem, inkább lefekszem aludni.
-Nem engedem. - néztem rá komolyan. - Nem szeretném ha miatta ilyen szar kedved lenne!
-Maaaay! - jött oda Ed és Riley.
-Kicsim, gyere egy perce! - kapott fel, mint egy kisgyereket.
-Alice, 5 perc és itt vagyok! - mondtam, miközben Ed a szoba másik felébe vitt.
-Oké! - mondta, miközben zavartan nézett minket

-Mi az? - néztem rá értetlenül.
-Riley és Alice...
-Mi van velük?
-Tudom, hogy Harry szakított vele.
-Mi? Honnan?
-Az most mindegy. A lényeg, hogy Al régen totál bele volt esve Rileyba, és hát ez most fordult.
-Ez komoly? - néztem a szemeibe.
-Aha. - vigyorgott rám.
Lassan már mindenki ment, elvégre hétköznap volt... Al és Ril felmentek a szobájába, mi pedig Edel az övébe.
-Köszönöm az estét. - hajoltam hozzá közel.
-Micsoda? Nem értettem tisztán. - mondta vigyorogva, majd adott egy szájrapuszit.
-Köszönöm szépen, ezt a csodálatos napot, Edward Young! - csókoltam meg.
-Hmm... Még mindig nem tetszik. - nézett fel összehúzott szemöldökkel.
-Szeretlek! - csókoltam meg ismét. - Amúgy - mosolyodtam el - mondtam már, hogy - néztem a szemeibe.
-Hogy?
-Irtó jól nézel ki öltönyben?

-Akkor azt hiszem többször kellene viselnem ilyesmit. - csókolt vissza.
-Van benne valami! - mondtam vigyorogva, majd elkezdtem az ágy felé húzni.

Alice:

-Szia. - ülte le mellém Riley, mikor Mayék elmentek.
-Szia. Rég láttalak. - mosolyogtam rá.
-Hát én is. Megváltoztál. Most már jobban hasonlítasz a bátyádra. - mondta, majd elnevettem magam.
-Ez most dicséret, vagy megszólás? - néztem rá nevetve.
-Dicséret. - mosolygott rám. - Miért ültél itt egyedül?
-Hát, csak jobbnak éreztem ha nem rontom el May hangulatát.
-Tudod, nagyon zavarja a szemem az-az Aarn gyerek. - nézett rám komolyan. - És az egész bandája.
-Harry aranyos és jó fej volt! - néztem rá.
-Annyira, hogy fűvel-fával megcsalt, lehúzott pénzzel és besúgott Aaronnak? Ne nevettess.
-Meg sem kérdem honnan tudod ezeket.
-Szerintem May ezekről nem tud.
-Persze, hogy nem tud. Most van túl egy függőségen. Alapból lent volt, nem akartam az én problémáimmal fárasztani.
-Mert jobb ha magadba tartod.
-Mert kivel beszéljek róla?
-Talán én is itt vagyok. - karolt át. - Al, te jobbat érdemelsz ennél.
-Talán téged? - emeltem fel a szemöldököm.
-Hát, velem járnál a legjobban! - dőlt hátra.

-Látom az egód még mindig ugyanakkora. - mondtam, majd elnevette magát.
-Nem... Tudod, én is változtam. Tudod, az utazás alatt valami hiányzott az életemből. Próbáltam mindent, de azt az űrt semmi sem töltötte be.
-Milyen űrt? - néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
-Azt, ami akkor nőtt meg bennem, mikor itt hagytalak és nem voltam melletted. - nézett rám őszinte szemekkel.
-Vegyem egy vallomásnak?
-Úgy is mondhatjuk. - vonta meg a vállát.
Megfogtam a kezét és felmentünk a szobámba.
-Miért nem jöttél hamarabb? - néztem rá.
-Nem tudtam, hogy álljak eléd.
-Hát, ahogy az előbb. - álltunk meg a szoba közepén.
-És, hogyha így jó pár év után azt mondom szeretlek, hiszel nekem? - húzott magához közelebb.
-Hogy higgyek neked? - néztem rá kérdően, majd megcsókolt.