se3.
5. fejezet: " Kórház szag van! "
May:
Egy héten belül felhívott a banda és bevettek!
Szinte örömtáncot jártam, mikor reggel megláttam az SMS-t... Brian alig bírt leállítani egész nap.
-Matt, képzeld bevettek egy bandába! - mondtam hatalmas vigyorral a telefonba.
-Na, ennek nagyon örülök!
-Appa! - hallottam meg a háttérből.
-Ja, bocsi, nem zavarok! Puszilok mindenkit! - nyomtam ki, majd küldtem egy körüzenetet. Andy és CC persze egyből vissza is írtak, hogy nagyon örülnek neki és már el is hívtak minket egy közös turnéra... Ha ezt meghallják a srácok!
Alig, hogy elkezdtem tusolni, a rendőrök rontottak rám.
Egy szál törölközőben ráncigáltak ki.
-Mi a...? Most jöttem ki, mi van már? - néztem körbe elégedetlenül, mire csak végigmértek.
-Elnézést hölgyem, de bejelentést kaptunk, hogy fegyver és drog van magánál.
-Hogy mi? - kérdeztem mély hangon, majd körbenéztem. - Úristen, ezt most mire véljem?
-Házkutatás! Forgassatok át mindent! Ha találtok valamit, azonnal hozzátok ide! Kérem, szeretnék magával beszélni! - vitt félre gondolom a "főnök". - Nos, fel kell vennem pár adatot!
-Igen? - néztem rá, majd elkezdett jegyzetelni. Totál idegesen válaszoltam minden kérésére... Mindenfélét kérdezett, még abba is bele akart turkálni, hogy mikor feküdtem le Brian-el.
-Rendben, köszönöm! A másik házat már átkutattuk és ott sem találtunk semmit! Most megúszta Jensen kisasszony, de remélem tudja, hogy szemmel tarjuk magát! - mondta fenyegetve, majd végre megérkezett Brian. Azok szépen elvonultak én pedig szinte remegve bújtam hozzá.
-Fegyver? Drog?
-Nem tudom miről beszélnek!
-May! Komolyan! - nézett rám.
-Brian, esküszöm, hogy semmit nem csináltam!
-Hiszek neked!
-Nem tudom ki volt az! - fogtam meg a fejem. - Megint kezdődik előröl!
-Nem, nem kezdődik. - ölelt át. - Ameddig velem vagy, nem! Oké?
-Oké. - mondtam halkan.
Egy kicsit megnyugodtam, de a tudat, hogy valaki ilyenekkel gyanúsított, nagyon felhergelt...
-Figyelj, szerintem csak egy rajongó volt! Nem sokan nézik jó szemmel, hogy együtt vagyunk!
-Gondolod?
-Biztos vagyok benne! - karolt át, majd adott egy puszit. - Nyugodj meg rendbe?
-Rendbe!
-Jó éjt!
-Jó éjt! - hunytam le a szemeimet.
~
Ezután szinte nem történt semmi, de a rendőrök minden sarkon ott voltak. Interjúkon is, megjelenéseken is... Nem volt egy nyugodt percem sem!
-Aggasztanak és idegesítenek! Holnap lesz az első koncertünk, de nem tudok ráhangolódni sem!
-Csak a dolgukat végzik oké?
-Szerintem még most is lehallgatnak minek! - fordultam felé, a kádban.
-Akkor hagy halljanak minket! - csókolt meg.
~
A májusi hónap alatt, 2x kutatták át az egész házamat! Már a fotósok is megjelentek és természetesen körbeszaglásztak mindent. Szó szerint MINDENT! Brian nem tudott mindig eljönni a koncertek miatt, viszont a fotósok szinte naponta zaklattak.
Július utolsó napján felvettem egy fekete szoknyát, hozzá természetesen fekete fölsőt meg bakancsot, felvettem egy fekete kalapot és kiléptem a házból. Egyből letámadtak, de én csak mentem tovább a már odahívott taximhoz.
Elvitt a virágárushoz és vettem a szokásos csokrot. A különbség az volt, hogy most Syn nélkül látogattam meg őt.
Leültem a sírja elé, letettem a virágot és ahogy szoktam is, elkezdtem vele "beszélgetni".
-Bocsi Jimmy, hogy nem jöttem el decemberben, de mint gondolom te is tudod, börtönben voltam. Még mindig nagyon hiányzol mindenkinek! Még nem volt alkalmam rá, de köszönöm, hogy a kórházban helyre tettél! Nem tudom, most mi lenne nélkülem. Tudod, nem akarom senkinek mondani, de rossz érzéseim vannak mióta kijöttem a börtönből! Nem tudom miért, de mintha... Mintha tartanom kellene valamitől! Lehet, hogy csak paranoiás vagyok? - folytattam volna tovább, de akkor vettem észre, hogy a fotósok ott állnak az úton és engem fényképezgetnek. Nagyon felkúrt, hogy még ide is képesek bepofátlankodni! - Bocsi Jimmy, de mennem kell! - keltem fel, majd elindultam vissza a taximhoz. - Nincs életed, hogy velem foglalkozol, te kis patkány? - vágtam oda elég bunkón az egyiknek, majd megálltam a tömeg közepén. Engem akartok? Tessék! Szánalmasok vagytok tudjátok? - mosolyogtam rájuk. - Gerinctelen kis férgek, akik halni tudnának egy kis botrányért... Akár a saját anyátokat is eladnátok 1 dollárért... - szálltam be a kocsiba, majd hazavitettem magam.
Dühösen rontottam be a házba és a kanapéra ugrottam. Nem tudom miért, de kitört belőlem a sírás. Ideges voltam, utáltam a fotósokat, utáltam abban a percben mindent és mindenkit. Időközben elkezdtem Skype-olni Austin-al, aki megpróbált megnyugtatni.
-Szokd meg, most tértél vissza!
-Akkor is! - mondtam a földön ülve.
-Kislány, lásd be, zűrös múltad van, sőt... Semmit nem tudnak rólad még a nevedet sem!
-Nem is kell! - mondtam, mire elnevette magát.
-Ha én lennék Brina helyében, nyüsztetnélek, hogy mondd el!
-Hidd el, ő is szokott! - nevettem el magam én is, ebben a pillanatban megszólalt a telefonom. - Igen? - vettem fel a telefont
-Johnny vagyok. Mi a baj?
-Ki vagyok akadva kicsit... Miért hívtál?
-Nemsokára ott vagyok érted, Brian megint kórházba került! - ebben a pillanatban elillant a jókedvem...
-Mi? - ráncoltam össze a homlokom. - Mi történt?
-Koncerten történt egy kisebb baleset. Részleteket majd mesé... Kik ezek a házad előtt? - mondta, majd kinéztem.
-Fotósok! Valaki rám uszította a kutyáit. Egy pillanat! - nyomtam ki.
-Mi történt? - kérdezte Aust kíváncsian.
-Brian-nek balesete volt! Bocsi drága, de mennem kell!
-Nyugodtan, majd beszélünk!
-Szia!
-Szia! - mondta, majd azonnal lecsuktam a gépet és húztam fel a cipőmet.
Brian:
Épp a koncert közepén tartottunk, mikor azt vettem észre, hogy az egyik hangfal dől felém. Ledermedve álltam ott és ha Shadows nem ránt el, szerintem ott nyom agyon az a szar. Végül is, a lábam kibicsaklott és a kezem meghúzódott. A gitárt megpróbáltam megtartani, de véletlen kicsúszott a kezemből.
-Brian jól vagy?
-Persze, de a gitárom!
-Ne azzal foglalkozz te barom!
Természetesen a koncertnek vége lett engem meg vittek a kórházba. Végül nem lett meg, ki borította rám az erősítőket, de ha megtalálom esküszöm, hogy ott fejezem le...
-May nyugi már! - hallottam meg kintről Johnny hangját.
-Nem! 1 hete nem láttam és behozzák a kórházba?? Mégis ki az a barom - rontott be May - aki ezt meg merte tenni! - nézett rám kicsit ingerülten.
-Kicsim, nyugi oké? Jól vagyok! - mondtam kicsit félve.
-Nem, nem vagy jól! Mégis mi ez a szar? - fogta meg az infúziós zacskót. - Minek ez? - mondta full idegbe és már majdnem kirántotta - Kórház szag van! Minek kell ennyi fertőtlenítő?? - ment oda az ablakhoz. Én addig jeleztem Johnny-nak, hogy jobb ha most elmegy. Egy szó nélkül lelépett én pedig csak néztem az ideges May-t.
-May? - mosolyogtam rá. - Mi a baj? - mondtam, majd rám nézett és elsírta magát. - Na gyere ide! - mondtam nevetve, miközben kitártam a karjaim.
-Elegem van Brian! - ölelt át, majd lefeküdt mellém. - A fotósok követnek folyamatosan, 2x kutatták át az egész lakást és és és
-Nyugalom oké? - pusziltam meg. - Ne hisztizz!
-De hisztizek, mert most már muszáj!
-Nem muszáj!
-De! - bújt hozzám.
Július utolsó napján felvettem egy fekete szoknyát, hozzá természetesen fekete fölsőt meg bakancsot, felvettem egy fekete kalapot és kiléptem a házból. Egyből letámadtak, de én csak mentem tovább a már odahívott taximhoz.
Elvitt a virágárushoz és vettem a szokásos csokrot. A különbség az volt, hogy most Syn nélkül látogattam meg őt.
Leültem a sírja elé, letettem a virágot és ahogy szoktam is, elkezdtem vele "beszélgetni".
-Bocsi Jimmy, hogy nem jöttem el decemberben, de mint gondolom te is tudod, börtönben voltam. Még mindig nagyon hiányzol mindenkinek! Még nem volt alkalmam rá, de köszönöm, hogy a kórházban helyre tettél! Nem tudom, most mi lenne nélkülem. Tudod, nem akarom senkinek mondani, de rossz érzéseim vannak mióta kijöttem a börtönből! Nem tudom miért, de mintha... Mintha tartanom kellene valamitől! Lehet, hogy csak paranoiás vagyok? - folytattam volna tovább, de akkor vettem észre, hogy a fotósok ott állnak az úton és engem fényképezgetnek. Nagyon felkúrt, hogy még ide is képesek bepofátlankodni! - Bocsi Jimmy, de mennem kell! - keltem fel, majd elindultam vissza a taximhoz. - Nincs életed, hogy velem foglalkozol, te kis patkány? - vágtam oda elég bunkón az egyiknek, majd megálltam a tömeg közepén. Engem akartok? Tessék! Szánalmasok vagytok tudjátok? - mosolyogtam rájuk. - Gerinctelen kis férgek, akik halni tudnának egy kis botrányért... Akár a saját anyátokat is eladnátok 1 dollárért... - szálltam be a kocsiba, majd hazavitettem magam.
Dühösen rontottam be a házba és a kanapéra ugrottam. Nem tudom miért, de kitört belőlem a sírás. Ideges voltam, utáltam a fotósokat, utáltam abban a percben mindent és mindenkit. Időközben elkezdtem Skype-olni Austin-al, aki megpróbált megnyugtatni.
-Szokd meg, most tértél vissza!
-Akkor is! - mondtam a földön ülve.
-Kislány, lásd be, zűrös múltad van, sőt... Semmit nem tudnak rólad még a nevedet sem!
-Nem is kell! - mondtam, mire elnevette magát.
-Ha én lennék Brina helyében, nyüsztetnélek, hogy mondd el!
-Hidd el, ő is szokott! - nevettem el magam én is, ebben a pillanatban megszólalt a telefonom. - Igen? - vettem fel a telefont
-Johnny vagyok. Mi a baj?
-Ki vagyok akadva kicsit... Miért hívtál?
-Nemsokára ott vagyok érted, Brian megint kórházba került! - ebben a pillanatban elillant a jókedvem...
-Mi? - ráncoltam össze a homlokom. - Mi történt?
-Koncerten történt egy kisebb baleset. Részleteket majd mesé... Kik ezek a házad előtt? - mondta, majd kinéztem.
-Fotósok! Valaki rám uszította a kutyáit. Egy pillanat! - nyomtam ki.
-Mi történt? - kérdezte Aust kíváncsian.
-Brian-nek balesete volt! Bocsi drága, de mennem kell!
-Nyugodtan, majd beszélünk!
-Szia!
-Szia! - mondta, majd azonnal lecsuktam a gépet és húztam fel a cipőmet.
Brian:
Épp a koncert közepén tartottunk, mikor azt vettem észre, hogy az egyik hangfal dől felém. Ledermedve álltam ott és ha Shadows nem ránt el, szerintem ott nyom agyon az a szar. Végül is, a lábam kibicsaklott és a kezem meghúzódott. A gitárt megpróbáltam megtartani, de véletlen kicsúszott a kezemből.
-Brian jól vagy?
-Persze, de a gitárom!
-Ne azzal foglalkozz te barom!
Természetesen a koncertnek vége lett engem meg vittek a kórházba. Végül nem lett meg, ki borította rám az erősítőket, de ha megtalálom esküszöm, hogy ott fejezem le...
-May nyugi már! - hallottam meg kintről Johnny hangját.
-Nem! 1 hete nem láttam és behozzák a kórházba?? Mégis ki az a barom - rontott be May - aki ezt meg merte tenni! - nézett rám kicsit ingerülten.
-Kicsim, nyugi oké? Jól vagyok! - mondtam kicsit félve.
-Nem, nem vagy jól! Mégis mi ez a szar? - fogta meg az infúziós zacskót. - Minek ez? - mondta full idegbe és már majdnem kirántotta - Kórház szag van! Minek kell ennyi fertőtlenítő?? - ment oda az ablakhoz. Én addig jeleztem Johnny-nak, hogy jobb ha most elmegy. Egy szó nélkül lelépett én pedig csak néztem az ideges May-t.
-May? - mosolyogtam rá. - Mi a baj? - mondtam, majd rám nézett és elsírta magát. - Na gyere ide! - mondtam nevetve, miközben kitártam a karjaim.
-Elegem van Brian! - ölelt át, majd lefeküdt mellém. - A fotósok követnek folyamatosan, 2x kutatták át az egész lakást és és és
-Nyugalom oké? - pusziltam meg. - Ne hisztizz!
-De hisztizek, mert most már muszáj!
-Nem muszáj!
-De! - bújt hozzám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése