WWNFY 3. 14.

se3.

14.fejezet: " Vigyél el innen! "

May:

Ledermedve néztem rá, de ő csak csalódottan pillantott vissza.
-Honnan tudsz róla? - kérdeztem halkan.
-Az szerintem tök mindegy! Mégis, mikor akartad elmondani? És így akartál hozzám jönni?

-Mert ha elmondom, akkor megteszed?
-Nem, mert nem veszek el egy GYILKOST!
-Azt hiszem érthető volt, miért kellett megtennem!
-Semmi jogod nem volt hozzá! Hogy lehettél ilyesmire képes? Egy kibaszott bandáért, meg a drogért?

-Mert te nem gyilkoltál volna Jimmy-ért?

-De, de mégsem tettem meg! Tudod mi vagy te May? - jött közelebb. - Egy drogos, gyilkos kurva! Nem vagy több Leana-nál! - mondta, majd felkapott 2 bőröndöt és kivitte az utcára. - Csinálj amit akarsz! - nézett rám kegyetlenül, majd kilökdösött és rám csapta az ajtót. Kikerekedett szemekkel néztem körbe, majd megfogtam a cuccaimat és elindultam Alice felé. A parton megálltam és bőgve felhívtam. A telefonba elmondtam neki mindent és csak sokkolva hallgatta végig.
-May, ez durva! Tudtam, hogy zűrös életed volt, de hogy ennyire! Gyilkosság?

-Alice, könyörgöm! - törölgettem a szemeimet. - Végül is mit vártam? Mindenki ugyan úgy tekint rám... - nyomtam ki. Ahogy tudtam, fogtam egy taxit és a legközelebbi hotelbe vitettem magam. Kivettem egy szobát, felmentem és egyből a minibárhoz mentem. Nem tudtam mit kezdeni magammal... Minden kavargott a fejembe és ezért csak ittam. Végül a legrosszabb megoldás mellett döntöttem... Kezdtem lerészegedni, így már volt erőm felhívni őt...

-Riley? - néztem az éppen bebicegő gyerekre.
-May?
-Bocs, hogy múltkor neked ugrottam... - néztem rá zavartan.
-Semmi baj, mi a helyzet?
-Sürgősen kellene valami! - egy hosszasabb csönd, egy hatalmas sóhaj és végül megtört...

-Mennyi kell? - indult kifelé.
-Sok! Várlak! - néztem rá.

Fél órán belül Riley, már az erkélyemen volt.

-Mi kell?
-Ami a legjobban kiüt!
-Van nálam tű is!
-Azt semmiképpen!
-Nem akarom, hogy annyira kiüsd magad! Tessék! - nyomott a kezembe 3 bogyót. - Tedd bele abba! - mutatott a kis asztalomon lévő pohár Jack-re. Egyből beleraktam, megvártam ameddig "eltűnik" benne és lehúztam az egészet.
-Ez mi volt?
-Ebbe minden volt... Angyalpor, kokain, eki, egy kis heroin is, meg ilyenek!
-Riley te hülye! - mondtam és a lábam már járt is. Azt hittem, ott helybe szívrohamot kapok. -Menjünk valahova! - néztem rá remegve. Megfogta a kezem, és gyors lementünk a kocsijához. - Vigyél el innen! Vigyél el!
-May nyugi oké? – indította be a kocsit és azonnal rátaposott a gázra. Megállt egy épület előtt és valaki beszállt. Ismerős illata volt, de nem ismertem fel.

-Bocs tesó, de azonnal egy buliba megyünk.
-Oké! Benne vagyok!
Visszamentünk a hotelbe, Riley leparkoltunk, a tag lerakta a cuccát és lejött hozzánk a portára.
-Riley! – néztem rá félve.
-Igyál, mert kiszáradsz! – nyújtott felém egy üveg vizet és felét megittam.
-Mehetünk! – akkor láttam csak meg, hogy ez Ed…
-Ed? – néztem rá kicsit kiakadva. Elkapták a kezem és kiráncigáltak, egyenesen a taxiba. – Most meg mi van?
-A biztonsági őr. Ed te is láttad?
-Ja... Elég szépen kinézett téged. – ült be mellém Ed. – Azt hiszem, nekünk beszélnünk kellene.
-Oké, de nem most! – mondtam miközben a lábaim nem álltak le egy másodpercre sem.
-Riley, azt adtad neki?
-Ja.
-Te megőrültél? – kérdezte kiakadva. – És ha valami baja lesz tőle?
-Ed, ugyan már! – állt meg a taxi egy pub előtt. – Te is ismered!
-Oké, de akkor is! Már régen csinálta! Nem vagy rosszul? – kérdezte én pedig csak megráztam a fejem. – Adj egyet nekem is! – nyújtotta a kezét Riley felé, aki beledobott egyet a tenyerébe. Egyből bevette, megfogta a kezem és bementünk. Azonnal rántottam magammal táncolni. Egyáltalán nem ellenkezett, sőt!
Egy fél óra múlva Riley is megérkezett, Alice-el az oldalán. Gondolom látta milyen állapotba vagyok ugyan úgy, ahogy a testvére is.
-Menjünk ki egy kicsit! – mondta Ed, majd kihúzott egy udvar szerűségre. – Mégis mi ez?
-Összevesztünk Brian-el. – vontam meg a vállam.
-És az eljegyzés?
-Nem tudom.
-Mégis min?
-Ed, kiderült minden! – mondtam sírva. – Minden, amikről lehet te sem tudsz!
-A gyilkosság?
-Igen, de
-Kicsilány, én mindent tudok! – mosolygott rám. – Ki volt akadva mi?
-Elküldött… Alice pedig… Alice is ki van akadva eléggé.
-Semmi baj, majd helyrejön minden! – ölelt át.
-De te hogy-hogy kint vagy? – hadartam.
-Hát, jó magaviseletért kiengedtek egy kis időre. May kérdezhetek valamit?
-Mit? – töröltem meg a szemeimet.
-Nem akarsz visszaköltözni?
-Hozzátok?
-Igen… És akkor… Talán tényleg meg is beszélhetnénk az összes dolgot!
-Még meggondolom oké?
-Gyerekeeeek! – jött ki Riley ordibálva. – Miért nem jöttök be? May, életem, miért sírsz?
-Riley, te seggfej, annyira szeretlek! – öleltem át.
-May? – jött oda mosolyogva Alice. – Nem haragszom oké? Tőlem aztán történhetett bármi, te akkor is a mi kis May-ünk maradsz. - fogta meg az arcom. -  Hiszem te mondtad! Akkor még nem May Jensen voltál, hanem egy másik lány! Az nem hozzád tartozik, hanem egy totál ismeretlen emberhez! Oké?  - nézett rám őszintén. – Meg, amúgy is sejtettem, hiszem elég szadista vagy! – nevette el magát.
-Szeretlek! – ugrottam a nyakába. Igazából senki sem fogta fel a szitut.... Mind a négyen szégyenletesen néztünk ki...
-Akkor ezt is szeretni fogod! – nyomott a kezembe egy poharat, amit egyből lehúztam…
-Tequila?
-Aha! – bólintott.
-Hmmm… Imádom! – fogtam meg a kezét…
-A régi banda vágjátok? – mondta boldogan Alice, majd körbenézett. – Ed és May, Riley és én. – karolta át Riley-t.
-Hát, azért… - nézett rám Ed, majd ő is szintén átkarolt. – Még meglátjuk!
-Srácok, menjünk be! – siettem befelé, mivel éreztem táncolnom kell. Másfél óra folyamatos pörgés után, úgy döntöttem, ideje lenne inni valamit. Ed-el ittunk 1-1 Jack-et.
-Ugye most Brian nem lesz itt?
-Nem és tudod mit? – néztem rá.
-Na mit? – mosolyodott el, majd elindultam kifelé. Szerencsére közel voltunk a parthoz így lesiettem addig. Odamentem, közel a tengerhez és levettem a gyűrűmet.
-Ennyit ér az életem és a múltam! – dobtam bele a vízbe…
-May, te nem vagy normális.
-Új életet fogok kezdeni, és nem May lesz a nevem…
-Hol? Mikor?
-Nem tudom… A közeljövőben. Ezt előre tudom!
-Nem lesz így!
-De, hidd el! Szeretném, ha senkinek sem mondanád el ezt! – mosolyogtam rá. – De, ameddig May vagyok... – léptem hozzá közelebb. – Lenne kedved velem, tartani egy emlékezetmentes hétvégét?
-Hát hogyne. – vigyorodott el, majd megfogta a kezem és megcsókolt. Már el is felejtettem, milyen vele lenni…