2014. március 30., vasárnap

WWNFY 4.12.

se4.
12.fejezet: "  Persze!"



Marilyn:

A fiúk másnap elvittek egy "meglepi helyre" .... Legalább addig sem veszekedtem Austinal...
Meglepetés volt, az biztos!
-Tehát Mary beleegyezel a kislemez felvevésébe?
-Hogy mi?
-Igen, beleegyezik! - válaszoltak helyettem.
-Oké akkor a héten kezdjük a felvételeket!
-Nincsenek is számaink!
-De, vannak! - mutatták fel a fiúk, a meg utazásom előtt megírt dalokat.
-Nem! - emeltem fel a kezeimet.





2015. 11. 20.

-Szóval Marilyn, karácsonyra kint lesz a kislemez?
-Igen!
-Ez hogy lehetséges?
-Úgy, hogy mielőtt el kellett utaznom, már belekezdtünk és amúgy is csak kb. 5-6 szám lesz rajta.
-Hogy érzed, milyenre sikerült a visszatérésed?
-Tökéletesre!
-És a barátaid hogy fogadtak vissza?
-Nem kellett visszafogadniuk, mert el sem engedtek!
-Synyster-el hogy alakul a kapcsolatotok?
Ebben a pillanatban Noe elkapott és berángatott a kocsiba.

-Kösz! - néztem rá hálásan.
-Ugyan már! Ezek a patkányok egyre több koncerten vannak ott! - mondta, miközben bemutatott a fotósoknak.
-Már kezdem megszokni! - vontam meg a vállam.
-Én ezt sohasem fogom! - mondta Dustin, majd lehunyta a szemeit.
-Ma már ez volt az utolsó nem?
-Lio! Van ma még valami? - kérdeztem már totál álmos hangon a menedzserünket.
-Őőő, még van egy rövidke interjú, de az már Costa-n.
-Nagyon jó! - mutattam fel az ujjam.

~

Az interjú alatt, nem voltam vala jó kedvű... Szokásos erőltetett mosoly, magánéletbe kotnyeleskedés...

-Marilyn, azt a nyakláncot Austin-tól kaptad?
-Igen! - mondtam mosolyogva.
-Egy & jel?
-Aha!
-De miért?
-Of Mice and Men. - mosolyogtam a csajra. - A bandája.
-Ó értem! - mosolygott idiótán.
-Ennek örülök! - mondtam gúnyos nevetéssel, mire csak furcsállóan nézett rám a szőke csaj. - De szerintem a szakmai kérdések érdekesebbek!


~

-Lehettél volna kicsit kedvesebb! - szólt rám a menedzser.
-Ameddig megvan a pénzed ne szólj bele mit csinálok! - válaszoltam bunkón.
-Hé-hé! Mary nyugi oké? Lio, bocsánat, de kicsit fáradt! - mondta, de én oda sem figyeltem rájuk, mert már a kis furgon legbelső ülésén szundítottam.


~


Reggel, Austin nem volt otthon... Nemrég adtak ki egy új albumot és most tele vannak munkával.
Kb. 1 hete alig találkoztunk, csak amikor bevonultunk a stúdióba.
-Szia kicsim! - vette fel a telefont.
-Szia! - mondtam mosolyogva.
-Neked nem a stúdióban a helyed? - kérdezte kedvesen, amin kicsit meglepődtem, mivel az elmúlt este nem nagyon beszélgettünk.
-De, de semmi kedvem bemenni!
-Pedig jó lenne, mi lesz ha az albumot csináljátok?
-Az még kb. 2 hónap! Még csak egy kislemezt csinálunk!
-Akkor is, legyél kicsit szorgalmasabb!
-Ne ossz ki oké? - mondtam, mire csak elnevette magát.
-Jól van na! Tudod, hogy szeret..... Alan nemár! Ala... Hagyd abba!
-Austin mégis mit csináltok?
-Alan egy párnával ütöget, mert már annyira unatkozik!
-Legalább nektek semmi dolgotok!
-Marilyn este elmegyünk egy randira? - ordibált bele a vörös hajú srác.
-Persze Alan édesem! Hova akarsz menni?
-Mit szólnál, ha eljönnél hozzám vacsizni?
-Benne vagyok, de a barátnőd mit szólna? - kezdtem el összeszedni a cuccaimat.
-Te most fűzöd a nőmet? - kérdezte Austin kiakadva, mire elnevettem magam. - Alan, ne csináld jó?
-Na ez most tiszta Marys volt! - mondta a háttérből valaki.
-Ez igaz! - mondtam majd bezártam az ajtót. - Most le kell tennem, remélem délután már tudunk találkozni!
-Hát persze! - mondta mosolyogva.
-Szeretlek!
-Én is!
-Szia! - nyomtam ki a telefont.


~


Este olyan 8 körül ért haza Austin, mikor én már a kanapén aludtam.
-Marilyn! - guggolt le. - Jó reggelt Csipkerózsika! - mondta nevetve, mikor kinyitottam a szemeimet. - Bocs, hogy késtem! - mondta de én csak megráztam a fejem és a kezeimet összekulcsoltam a tarkójánál, így közelebb húzva magamhoz. - Már hiányzott ez!
-Nekem is! - mondtam halkan, majd megcsókolt. - Milyen napod volt? - ültem fel.
-Kicsit húzós, de amúgy egész jó! - mosolygott.
-A dokit felhívtad? Tudod, hogy el kellene menned kivizsgáltatni magad! Nem szeretném, hogy megint megműtsenek!
-Még nem...
-Austin, nem szeretném, ha rosszabb lenne az állapotod! - néztem rá kérlelő szemekkel.
-Csak néha beszúr a szívem! - fogta meg a kezem, majd adott egy puszit.
-Igen, és ez nem normális! Múltkor ez miatt nem bírtuk csinálni, nem emlékszel? - mondtam, miközben végigsimítottam a kis borostáján.
-De... - mondta, mire a szívéhez kapott.
-Austin? - néztem rá kétségbeesetten.
-May, hívd a dokit! - ült fel, megterhelt arccal. Felpattantam és a telefonomhoz rohantam.
-Doki? Marilyn Johnson vagyok! Austin rosszul lett!
-Értem, azonnal jöjjenek be!
-Rendbe! - nyomtam ki, majd felkaptam a kulcsokat. - Aust, fel tudsz kelni?
-Igen! - mondta mély hangon, majd lassan felkelt. Megfogtam a kezét és kivezettem. - Vezetek!
-Még véletlenül sem!
-Nagyobb esélye van, hogy a kocsiba halok meg!
-Inkább 50-50! - nyitottam ki neki az ajtót. - Még nem ültél mellettem!
-De már láttam! - mondta, majd szinte bezuhant az ülésre.


~


-Átmentél egy piroson!- mondta, miközben kisegítettem.
-Itt vagyunk nem??
-De! - mondta vigyorogva, majd lassan bementünk.

~

Austint ráfektették egy ágyra és rákapcsolták egy csomó gépre...
-Marilyn, megkérhetném, hogy fáradjon ki?
-Persze! - néztem kicsit félve, a már szinte alvó Austinra.


~


-Mary?
-Szia Alan! - mosolyogtam rá.
-Kösz, hogy szóltál! Mi történt?
-Hát, csak otthon voltunk és elkezdett szúrni a szíve, és mikor felértünk ide már elég nehézkesen vette a levegőt is.
-Nyugalom, nem lesz semmi baj! - ülte le mellém. - Mikor voltatok utoljára vizsgálaton?
-Múlt héten! - néztem rá könnyes szemekkel. - Nem tudom mi lehet, de remélem semmi komoly!
-Csak megriadtál! - karolt át. - Minden rendbe, már máskor is volt ilyen!
-Tudom, mondta, de akkor is... Már megműtötték egyszer, és most is lehet, hogy viszik!
-Ilyen előfordulhat! Megterheli magát, vagy hirtelen felidegesítik, de az is lehet, hogy nem pihente ki magát eléggé! Na meg arról a sok szar kajáról ne is beszéljünk amit megeszik!
-Alan, bocsi! Most a nőd biztos ki van akadva!
-Á, még el sem jött! Majd csak olyan 11 körül találkoztunk volna.

Végül egymás fejének támaszkodva aludtunk és "vártuk" a dokit, vagy hogy valaki kijöjjön.


-Marilyn? - ébresztett fel valaki.
-Igen? - riadtunk meg, ami azt eredményezte, hogy megfejeltük egymást.
-Aúúú! - fogtam meg a fejem. - Mi a helyzet doki? - néztem rá álmos szemekkel
-Austint meg kell műtenünk! - mondta, mire Alan megszorította a kezem.
-Minden rendben? - nézett rám a vörös hajú srác.
-Persze! - fordultam el.
-Hol van most?
-Készítik elő, de nem mehetnek be most hozzá! - mondta és elment.
-Marilyn nyugalom oké? Nem fog történni semmi baj!
-Már így is megtörtént! - néztem rá totál könnyes szemekkel, majd átölelt. Ebben a pillanatban megjelentek a többiek is és Alan elmesélt mindent. Felkeltem és elindultam a kávégéphez.
-Hova mész? - szóltak utánam.
-Tönkre! - mondtam elvékonyodott hangon, majd mentem tovább.
Lent álltam és vártam, hogy végre kész egyen a kávém, mikor valami átkarolt, magához húzott és átölelt.
-Miért vagy itt? - kérdeztem sírva.

4 megjegyzés:

  1. Szegény Austin:( remélem nem lesz semmi komoly baja.
    viszont van 3 tippem is hogy ki az a valaki...:D de nem írom le, majd meglátom, hogy melyik válik be:D 1ben reménykedem nagyon!:D
    nagyon jó lett,várom a kövit!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD Austin lassan fel fog épülni és szerintem mindenki tudja ki is az a "valaki" ;)
      hozom-hozom! :D

      ~foREVer <3

      Törlés
  2. Remélem Austin meggyógyul és minden okés lesz. Most valahogy nem lennék Marilyn helyében ott van Austin aki szereti, családot biztosít neki, de ott van Synyster is akibe szerelmes csak itt jön a bibi Syn családos ember ha úgy vesszük és szegény lány szenvedett miatta (szerintem) egy csomót. Szóval én még is Austinnak szurkolok remélem megtudja még tartani a lányt még akkor is, hogy zűrös lesz a kapcsolatuk. Bízok benne, hogy így fog történni.
    U.i.: Remélem hamarosan jön a következő rész. :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Brian-Austin kérdés nemsokára eldől, minden ki fog a derül Brian "családjával" is kapcsolatban! ;D :D
      Könnyen el lehet veszíteni és Austin a határokat feszegeti! :/

      ~foREVer <3

      Törlés