WWNFY 4.8.

se4

8.fejezet: " Szilikon "

Marilyn:

Egyszer csak már azon kaptam magam, hogy egy kocsmában, Austin ölében ülök, a pezsgős üveggel(!) a kezemben.

-Austiiiiin! - csüngtem ismét a nyakába. Mi ketten kijöttünk, mivel már nagyon rá akartam gyújtani.

-Mondjad! - vigyorgott rám.

-Tudod, hogy nagyon szeretlek? - öleltem át.

-Igen.

-Te szeretsz? - néztem rá hatalmas vigyorral az arcomon.

-Ha tudnád mennyire... - súgta, majd átölelt.
-Túl jó vagy hozzám! - szagoltam bele pólójába.
-Csak annyira, amennyire kell! - puszilt meg. - De azért múltkor még Alan-t fűzted! - nézett rám durcásan.
-Tudod, hogy te vagy életem szerelme! - vigyorogtam rá ismét.
-És ez tényleg így van?
-Igen! - bólintottam. - Tudod hogy mennyire szeretlek? - léptem hátrébb.
-Na?
-Ennyire! - tártam szét a karjaimat és a lendülettől kicsit meginogtam, de gyors visszaálltam a helyemre.
-Vigyázz magadra, basszus! - húzott vissza röhögve.
-Oké-oké! - mentünk be.
-Szerintem Mary jobban illik hozzá mint az a szilikon nő!
-Tessék? - ültünk le.
-Austin volt nőjét tárgyaljuk ki, akit 2 hónapja dobott.
-Igen? - néztem a mellettem ülő srácra, aki csak felemelte a kezeit. - Most egy kicsit féltékeny lettem! - néztem a poharamra.
-Valamit kezdj már magatokkal! - mondta Tino elégedetlenül.
-Mégis mit?
-Marilyn! Csókold már meg!
-Mi? - néztem rá.
-Ne legyél balfasz! - löktek meg minket kicsit egyszerre, így szinte egymáshoz simultunk és tényleg összecsókolóztunk... Vagyis inkább csak egy egyszerű szájra puszi volt.  Zavartan néztem rá és már szólásra nyitottuk a szánkat, de egyszerre felkeltünk én a mosdóba, ő pedig a pulthoz sietett...

Ebben a pillanatban a fiúk már hozták a cuccomat és elindultunk valamerre.

-Hova megyünk? - néztem körbe értetlenül.

-Csinálunk egy hotelszoba-bulit!
-Király! - fogtam meg Alan kezét és ittam a pezsgőmet.
-Abba még van? - kérdezték röhögve.
-Igen! - néztem rájuk sértődötten, majd én is elnevettem magam.

~

Ahogy felértünk, a többiek már nyomták a zenét és fosztották is a minibárt.
Mi ketten Austin-al leültünk és eliszogattuk azt a fél üveg gyümölcsvodkát amit még én hoztam el a kocsmából a táskámba. A pezsgősüveg még mindig ott volt a kezemben.
A többiek elég hangosan visszajöttek és elkezdtünk táncolni. Aust eléggé szomorúnak tűnt és ki is ment az erkélyre Alan-al beszélni. Mi természetesen nem álltunk le, pörögtünk tovább. A többiek felemeltek és mint valami királynőt odavittek a minibárhoz.
-Mit szeretnél inni?
-Ezt! - vettem ki egy átlátszó piát.
Felbontottam, ittam egy kortyot és többet már inkább nem kértem. Nem kellett nekem több alkohol, mert elhánytam volna magam...
A dolgok addig fajultak, hogy miközben táncoltunk "melegem van" címszóval ledobtam a fölsőmet. Félmeztelenül odaálltam az erkély ablakához és odanyomtam a melleimet az üveghez, hogy Austin pont lássa.
-Ez nem szilikon! - mondtam, mire odajött és odarakta mind a kettő tenyerét. Elröhögtük magunkat és elkezdtem hülyén táncolni, ő pedig levette a pólóját elkezdte rázni a seggét.

Röhögve hátráltam, majd már csak annyit vettem észre, hogy valaki ránt vissza. Nevetve megfogtam a kezét és kimentünk hátramenetbe az erkélyre.

-Miért hoztál ki? - néztem rá.

-Mert beszélnünk kellene!

-Mondjad Austin!

-Tudod te jól! - nézett a szemeimbe.

-Austin gyertek már be! - szólt ki valaki. Aust idegesen megforgatta a szemeit és elindultunk befelé.

Hajnali 3-kor mindenki kidőlt. Valaki elment egy másik szobába, valaki a nappaliban aludt. Kimentem, megböktem Austin oldalát, rámosolyogtam és elindultam a hálóba. Közben intettem a fejemmel, hogy jöjjön utánam.

Cukin elmosolyodott és természetesen követett.
-Ez nem hiszem el.
-Mit? - mosolyogtam rá.
-Hát, az előbb kicsit kínos volt ott a teraszon!
-Nekem egyáltalán nem. - fogtam meg a kezeit.
-Tehát...
-Ne tehátozz, hanem gyere már! - húztam magammal az ágyhoz.


~


Reggel egy szál semmibe ébredtem, egyedül.
Azonnal felvettem a ruháimat és elindultam kifelé. Már húztam fel a cipőm, mikor Austin megfogott és magához húzott.
-Mégis hova akarsz menni?
-Haza... Azt hittem már itt hagytál. - bújtam hozzá.
-Téged? Soha! - mondta nevetve. - Maradj még egy kicsit! - nézett rám, majd elkezdte puszilgatni a nyakam.
-Austin, itt vannak a többiek és le is kellene tusolnom, nem beszélve arról, hogy éhes vagyok.
-Nincs itt senki, tusoljunk együtt, csináltam kaját! - mondta sorba, miközben már vette le a pólómat.
-Austin, nem megy!
-Mégis mi bánt ennyire? - ültetett le a nappaliba.
-Aust, úgy érzem nekem ez nem megy! – ráztam meg a fejem.
-Akkor gyere velem haza! Segítek!
-Meg sem tudok mozdulni! – néztem fel rá.
-Ha te harcolsz, én is! Temesd el a régi énedet, már egy új ember vagy! Nem?
-Fáj! – tettem a kezem a szívemhez… - Vérzik, érted? – néztem rá könnyes szemekkel.
-Akkor hagy segítsek! Itt voltam és itt is leszek! Miért félsz tőlem? - nézett a szemeimbe.
-Mert nem akarlak elveszíteni!
-Nem is fogsz! – rázta meg a fejét. – Na mond, mi nyom téged! – karolt át.
-Brian-nek gyereke lesz... Érted? Attól a nőtől, akit értem otthagyott! Én is otthagytam, de nem voltam magamnál! Nem szándékos volt de nem tudnák a szemébe nézni! Szenvedést okoztam neki! Az egész családom szinte hátat fordított nekem, nem beszélünk, majdnem 2 éve nem láttam őket és fáj! Hiányoznak, de még csak most fogtam fel ezt az egészet! Nem tud senki segíteni, ezt egyedül kell leküzdenem!
-NEM! Nem kell egyedül lenned! Itt vagyunk neked mi! Carla, a Mice, a tetkós csajok és ÉN! – nézett a szemeimbe. – Ne sírj, kérlek! – nézett rám könnyes szemekkel. – Kérlek! – ölelt át. – Ha te szenvedsz én is!
-Nincs értelme az életemnek! Tudod Austin? Semmi! – mondtam sírva.
-Engedd már, hagy segítsek! – fogta meg a fejem. – Nem tudom végignézni, hogy így nézel ki! Esküszöm, hogy most legszívesebben elvágnám a torkát azoknak, akik miatt sírsz!
-Inkább az enyémet! Vagy a múltamat! Szabadíts meg tőle!
-Akkor csak bízz meg bennem! Nem a barátod, nem a haverod akarok lenni, hanem a lelki társad! Azt, akire olyan szemekkel nézel, mint Synyster-re! Azt akarom, hogy mellettem legyél és úgy szólj hozzám mint ahhoz a szeméthez! – felnéztem rá és hozzábújtam.
-Te mentesz meg mindig!
-Akkor gyere velem!
-Vigyél le… Vigyél le olyan mélyre, mint még nem voltam! – fogtam meg a kezét, majd megcsókoltam.
-Nem! Felrántalak! Magasabbra mint voltál, mert te egy angyal vagy! Egy véres szárnyú angyal!

Igen… Az voltam! Ahogy Austin is megmondta! Akkor nem tudtam, hogy ő lesz az, aki beköti a sebeimet és kiegyenesíti szárnyaimat. Ő adta meg azt, amire vártam mindig is… Szeretetet, megóvás és otthont…!