WWNFY 5. 3.

3.fejezet: " Majd magadtól rájössz! "

~1 héttel később

Mary:

-Nem hiszem el, hogy ebbe a kurva kórházba nincs egy darab zongora, gitár vagy furulya vagy valami! - mérgelődtem magamba, miközben mentem vissza a szobámba. Kicsit átkutattam az épületet és sehol sem találtam hangszert... Azt hittem, megőrülök!
-Nem változtál semmit! - hallottam meg egy ismerős hangot, mikor beléptem a szobámba. Oldalra néztem, majd találkozott tekintetünk... Végtelen félelem, egyben melegség öntött el. A világ hirtelen megszűnt létezni körülöttem és szinte fogni lehetett a levegőben az általunk érzett hiányt, a másik iránt... A hiányt, amit én képeztem mind a kettőnkbe.
-Ennyi idő kellett, hogy a szemeimbe merj nézni? - csuktam be az ajtót.
-Sajnálom! - hajtotta le a fejét. - Én sem értem, miért nem rontottam be egyből, mikor felkeltél!
-Mit szeretnél? - kérdeztem, miközben lefeküdtem az ágyamba.
-Ezt most komolyan kérdezed? Marilyn!
-Te mennyire veszed komolyan? Képes vagy kimondani amit érzel? - néztem rá, de ő csak némán állt, egy helyben.
-Belebetegedtem a tudatba, hogy nem vagy velem! - lépett közelebb - El sem hiszed, mennyire mardos még mindig a hiányod, hogy milyen elviselhetetlen nélküled zenélni, aludni, egyáltalán élni!
-Mondd ki!
-Még mit? - ült le a lábaimhoz.
-Mondd ki Brian! Tudod te, hogy mit akarok!
-Mary - szólalt meg pár perc csönd után. - szeretlek! - mondta, miközben közelebb hajolt. - Szeretném, ha innen kijössz, visszaköltöznél hozzám!
-Ez nem így megy! - tettem ajkaira tenyerem. - Nyerj meg magadnak!
-Micsoda? - ráncolta össze szemöldökét.
-Hívj el randizni, hozz virágot, fog meg a kezem egy romantikus vacsi után, majd csókolj meg! Lepj meg, mintha egy új nőt akarnál meghódítani!
-Egy olyan
-Gyerekes? Tudom, de szórakozol! - kuncogtam.
-Meddig akarod ezt csinálni velem??
-Egy ideig még... Talán pár nap, hónap, év... Nem tudom! - mosolyogtam rá.
-Kegyetlen vagy, mint mindig!
-Igen! - bólintottam.



Matt:

A két új kisbaba, feldobta az egész banda életét.
Mindenki pörög, igyekszik a legjobbat mutatni minden téren és ami a legjobb: még jobban összekovácsolódott a csapat.
-Zack, de hagyd hogy összenyaljon mindent!
-Ezt meg hol tanultad? - néztem Arin kislányára, Naomira, aki éppen egy plüssmacit próbált széttépni.
-Brian tanította neki... - vette el tőle az apja a medvét.
-Gyerekek! - nyomta ki Johnny a telefont, totál sokkolt arccal.
-Mi van? - dermedt le a hangulat.
-Lacey.
-Mi történt vele?
-Állapotos! - nézett fel.
Csak Valaryra néztem, aki ekkor már szinte ugrált örömében.
-Azt a... Kurva... - csúszott ki Arin száján, majd elvigyorodott.
-Gratulálok!
-Végre haver!
-Azt hittem már sose jön össze nektek!
-Megnyugtattál, hogy nem vagy impotens! - veregettem meg a vállát, majd elröhögtük magunkat.
Johnny persze ahogy tudott elment, egyenesen Laceyért.
-Gyerekek vágjátok, hogy lassan mindenkinek lesz gyereke - szólalt meg Arin.
-Kivéve Briant... - fejezte be Zacky.
-Hát... - nézett körbe Valary. - Én személy szerint remélem, hogy összejön neki és...
-És Marylinnek! - bólintottam. Mindenki meglepődve nézett rám, majd egymásra.
-Hogy mi?
-Mary?
-Most miért? Mi van vele?
-Semmi, csak te eddig eléggé ellenezted a kettejük kapcsolatát, most meg
-Most meg beláttam, hogy nem tudom őket sehogy sem elválasztani egymástól! - vettem át Naomit. - Meg amúgy is! Kíváncsi vagyok egy kicsi Brian+Mary kombinációra!




Mary:

Már mindenki meglátogatott, még PapaGates is, kivéve Austint... Kénytelen voltam felhívni.
-Igen? - vette fel a telefont.
-Még fél óra látogatási idő van! - mondtam neki, majd kinyomta...
10 percen belül, már az ajtómban állt.
-Szia! - köszönt, levegőt kapkodva.
-Szia, ülj le! - mosolyogtam rá, majd helyet foglalt mellettem, az ágyamon.
-Neked nem feküdnöd kellene?
-Sohasem érdekelt, hogy mások mit mondanak! - vigyorodtam el.
-Igaz... - mondta mosolyogva. - Figyelj, ami kettőnkkel történt
-Nem folytathatjuk, te is tudod!
-Sajnos. - mondta halkan, majd lehajtotta a fejét. - Gates?
-Alakul, de itt most nem ez a téma! - fogtam meg a kezét. - Hidd el, van valaki, aki sokkal jobban megérdemel mint én, és sokkal több szüksége van a szeretetedre, mint nekem!
-Ugyan már!
-Jobban fogod szeretni, mint engem!
-Olyan nem létezhet!
-NE kételkedj abban, amit mondok! - néztem határozottan a szemeibe. - Csak nézz egy kicsit jobban körbe!
-Nem értelek! - rázta meg a fejét.
-Talán jobb is! Majd magadtól rájössz, és akkor remélem megköszönöd! - simítottam végig arcán.
-Szóval... Ennyi? Semmi, majd még találkozunk, szerettelek, sajnálom?
-Nem! Semmi! És tudod miért? - kérdeztem, de ő csak megrázta a fejét. - Azért, mert nem fogok többé búcsúzkodni, mert még merem remélni, hogy találkozunk! Nem mondom hogy sajnálom, mert imádtam a veled töltött időt! És nem kell mondanom, hogy szeretlek, de nem annyira, amennyire kellene és amennyire megérdemelnéd! Szóval kérlek, ne mondd azt, hogy viszlát, mert jó lenne, ha mi ketten továbbra is megtartanánk egy fajta kapcsolatot! Én itt vagyok neked és szeretném, ha te is itt lennél nekem! - ekkor megnyugvást láttam arcán. Mintha egy fajta súly, csak úgy simán lehullott volna róla.
-Annyira tisztellek, hogy el sem hiszed! - ölelt át. - Köszönök mindent, és megfogadom amit mondtál!
-Helyes-helyes! - mosolyodtam el.