WWNFY 5. 9.

se5.
9.fejezet: " Furcsa "

Syn:

-Júniusban szokott a parton lenni ilyen buli szerűség! Tudjátok, régebben is mentünk. Nem nézünk le idén is? - kérdezte Arin, miközben az egész banda náluk lopta a napot.
-Oké, én benne vagyok! - vigyorodott el Matt.
-Igen kicsim, de a gyerekek és Lacey? Na meg én is! - ült le mellé Valary.
-Hát én éppenséggel rábírom bízni anyáékra! – vonta meg a vállát Arin.
-Szerintem mi is megbírjuk velük beszélni nem? – mosolygott szőke jegyesére Zack.
-Én pedig majd ha annyira fáradt leszek hazamegyek! - nézett körbe Lacey.
-De kicsim
-Johnny, nem vagyok porcelánbaba! – mosolygott még mindig. – Nekem is kijár egy kicsi nem?
-Hát…
-Valary?
-Dettó mint Lacey! – emelte fel kezeit.
-Brian? – kérdezte Matt, de én csak az ablakon bámultam kifelé. – Brian!
-Mi? Mi van?
-Látom figyelsz! Lemegyünk holnap a partra, egy bulira! Jössz?
-Egyedül?
-És Marilyn? – nézett rám mindenki én pedig ismét csak elfordultam.
-Nem tudom mi van vele… - keltem fel és elindultam kifelé.
-Ezt hogy érted?
-Csak játszik velem. Sohasem fogom már visszakapni!
-És ezt honnan tudod?
-Ti nem veszitek észre mit csinál? – fordultam meg. – 1 hónapja csak randira hívom, egy nővel sem voltam ilyen kedves, mint vele! Folyamatosan bevallom neki, hogy szeretem, imádom, akarom, de ő csak elneveti magát és elfordul! Lassan kezdem azt érezni, hogy nem szeret és totál elcsesztem mindent! Ha ezzel csak megakar leckéztetni, hát elég faszán csinálja. Kezd elegem lenni…
-Brian, most akarsz leállni?
-Bele fogok fáradni lassan! – ráztam meg a fejem. – Ma is elakartam hívni valahova, de ő inkább Austinnal és Alannel ment be Los Angelesbe! A volt pasijával, értitek?
-Csak barátok, ezt igazán megérthetnéd!
-Nem, nem értem meg!
-Nem a tiéd! Nem sajátíthatod ki!
-Nem, de akkor is!
-Mit akkor is? Miért hisztizel? Kijár neked is!
-Nem hiszem, hogy ennyi mindent kellene visszakapnom!
-Szereted, vagy csak a saját lelkiismereted ápolgatása miatt vagy ilyen?
-Szeretem nem tudjátok felfogni? Az életemnél és bárminél is jobban, képes lennék bármire érte, de mintha ő nem értékelné! – ekkor mindenki elhallgatott és csak rám meredt. Pontosabban mögém…
Megfordultam és kikerekedett szemekkel néztem az előttem álló, vörös hajú, mosolygó lányra.
-Végre megértetted? – fonta össze karjait.
-Mégis mit?
-Hogy milyen az a szenvedés, ami a szerelemmel vegyül egybe? A kín, ami mégis annyira édes, hogy nem tudsz tőle megválni? – csak nyeltem egyet. Szemei őszinték, és mélyre hatolóak voltak.
Akkor újra megláttam benne őt. Totálisan ugyan ilyen volt, mikor „tanítani” akart nekem valamit Jimmy.
-Ha elgondolkoztál rajta és nem ingott meg a hited, keress fel és hívj el a holnapi bulira! Sziasztok! – fordult sarkon még mindig mosolyogva és egyszerűen elvonult.
Könnyedén és tiszteletet parancsolóan lépkedett el a járdán.
-Ez kész… - szólalt meg elsőnek Zacky.
-Syn! – szólt rám Matt.
-Mi van? – néztem a többiekre.
-Tedd amit mondott!
-Érted már, mit akart mondani?
-Nem… még… nem!
-Kurvára szeret és azt akarja hogy MOST lépj!
-De miért így kellett neki?
-Mert így volt a leghatásosabb! Szóval vegyél erőt magadon, te anyámasszony katonája, menj el hozzá és hívd el!
-Jó, de
-Kuss már és menj! – mért végig Valary.

Mary:


Hazasiettem és azonnal ledőltem az ágyamra.
Mennyire bunkó tudok néha lenni! Csak így szinte elküldtem Briant és még csak vissza sem néztem rá...
Szépen felraktam magamnak egy adag kávét és elmentem tusolni. Fél óra múlva, már az udvaron ültem a földön, kortyolgattam a feketémet és cigiztem.
Összeszorult szívvel és bűnbánó arccal fújtam ki a füstöt, amely csak kecsesen felszállt, majd elvitte a szél.
Mennyire könnyű neki!
-Tényleg így a jó? - néztem fel az égre, lehunyt szemekkel. - Ezért kellett visszajönnöm? Hm? Jimmy, te nem vagy normális. - mondtam magamban, miközben megráztam a fejem.Szépen, lassan átgondoltam mindent és bementem a hálóba. Előkészítettem az esti ruhámat és elkezdtem sminkelni. Tudtam, Brian jönni fog.
Mosolyogva elkészültem, lementem rágyújtani és éppen, hogy elnyomtam a csikket, valaki már csöngetett is. Valaki...
-Szia! - nyitottam ajtót mosolyogva.
-Szia!
-Gyere be! - léptem hátrébb - Na mi lesz? - kérdeztem kíváncsian. Hezitált egy kicsit, majd végre bejött és becsukta maga mögött az ajtót. - Kérsz valamit?
-Nem köszi és... igazából csak...
-Csak?
-Csak azért jöttem, hogy elmondjam mennyire szeretlek és totálisan megértem, ha egy bunkó, taplóak nézel, aki meg sem érdemel téged. - mondta mély, őszinte megbánással.
-Akkor most fogd meg a kibaszott kezem és vigyél el arra a bulira! - néztem rá mosolyogva.

~

Mint a gyerekek, sétáltunk szótlanul, egymás mellett. Pontosabban csak én, mivel Brian büszkén vezetett végig a parthoz.
-Valami baj van? - nézett rám, mikor megálltunk a tömeg előtt.
-Nem... nem, csak... furcsa!
-Furcsa? Mégis mi? - kérdezte értetlenül.
-Hát, tudod, még sohasem jöttük ki így, együtt, tömeg elé a partra és... szóval...
-Zavarnak az emberek?
-Kicsit. - néztem rá ártatlan szemekkel.
-Hey! - hallottam meg egy ismerős hangot. - Maryyyy és... és te.
-Alice! - vigyorodtam el. - Szia! - puszilgattam körbe, de ő csak vérben forgó szemekkel méregette Briant.
-Te?
-Őőő, már bocsánat, de
-Már bocsánat, de azt hiszem nem adtam rá engedélyt, hogy elhozd magaddal! - emelte fel a szemöldökét Al.
-Sziasztok! - jött oda Carla rémült arccal. - Alice, gyere, igyál még egy sört! - fogta meg a kezét.
-De hát itt van egy! - emelte fel dülöngélve az üvegét.
-Már nincs! - dobta el Carla, majd vigyorogva megpróbálta elhúzni.
-Ha még egyszer is, meglátom, hogy miattad valami baja van, a puszta kezemmel nyírlak ki!

-Al, gyere már! - húzták el már hárman.
Brian szótlanul állt mellettem én pedig mindennél jobban próbáltam elrejteni a vigyort az arcomról.
-Talán...
-Mehetnénk a többiekhez.
-Igen! - bólintottam.